Tibit gimnázium óta ismerem. Mivel mind a ketten nagy rajongói vagyunk a sebességnek, hamar megtaláltuk a közös hangot, nem volt gondunk azzal, hogy miről beszélgessünk, mind a kettőnket szenvedélyesen érdekelték az autók, legyenek akár modernek, akár retrók. Együtt nézegettünk autós magazinokat, csináltuk meg a jogsit tizenhét évesen, együtt érettségiztünk le, és vállaltunk diákmunkát a helyi autószerelő műhelyben, aztán pedig tanultuk ki az eredetiség vizsgálat minden fortélyát.
Szegény Tibor amióta az eszét tudja, rendkívül szerencsétlenül viselkedik lányok közelében. Ha nőkről van szó, inába száll a bátorsága, és furán kezd viselkedni, alig mer megszólalni.
Idén eldöntöttük, hogy együtt megyünk el a nemzetközi autós találkozóra, és megígértem neki, hogy segítek az ismerkedésben.
Volt egy stand tele mindenféle társasjátékkal. Leültettem az egyik asztalhoz, ahol egy csinos lány egyedül ült. Megkérdeztük tőle, hogy miért van egyedül egy autós találkozón. Mint kiderült, ő is nagy rajongója mindennek, aminek van legalább két kereke – na mondom, tökéletes, Tibor barátomnak is pont annyi van, mert hogy a négy kereke nincs kint, az biztos.
A közös pont már adott volt, beszélgetni is elkezdtünk, úgy tűnt, a lány is érdeklődik dús arcszőrzettel megáldott Tibor barátom iránt. Már csak valahogy túl kellett lendülni azon a bizonyos kritikus ponton, így választottunk egyet a logikai játékok közül, hogy ne legyen kínos csend.
Tibi barátomat nem kellett félteni, annyira belelendült hirtelen, hogy rögtön el is kezdte felsorolni, hogy milyen logikai játékokat ismer még, mikkel játszott gyerekkorában, és hogy mindig is azok voltak a kedvencei. Mintha be akart volna pótolni minden eddigi némaságban eltöltött percet.
Pechünkre a lányt nem csak, hogy a logikai játékok nem kötötték le, hanem Tibor látszólag véget nem érő monológja sem. A meccs felénél felállt, és kínos mosolyok között, mondvacsinált indokkal otthagyott minket.
Tibivel azért nem keseredtünk el annyira, inkább folytattuk a játékot kettesben, ami annyira megtetszett nekünk, hogy gondoltuk, otthonra is beszerezzük. Meg is találtuk a jatekwebshopon, azonnal meg is rendeltük. Kedvet kaptunk több játék megvásárlásához, a honlapon igen széles választék áll rendelkezésünkre. Akár telefonon is leadhatjuk a rendelésünket, ráadásul húszezer forint felett már ingyenes szállítanak.