Létrehozni, az abszolút semmiből felépíteni valami igazán nagyot – ez az, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. Nem elég a tehetség, a jó szervezőkészség; állhatatosnak kell lenni, élelmesnek, olyannak, aki bármilyen nehézség esetén feltalálja magát, kreatívnak, és igen, mondjuk ki: bizonyos értelemben megszállottnak is. Én – magunk közt szólva – kifejezetten megszállottnak tartom magam, ha az autókról van szó. Apró kis kölyökkorom óta rajongtam értük. Persze akkor még nem ezek a mai csodák gördültek le az autógyárak szalagjairól, de azért azokban az időkben is (nagyjából a ‘90-es évekről beszélek) fantasztikus járgányok bukkantak fel. Persze nem kell feltétlenül a legfelső kategóriákra gondolni, olyanokra, amit csak a milliárdosok engedhettek (vagy engedhetnek) meg maguknak: én ugyanolyan döbbent ámulattal figyeltem egy Mazda Xedos 9 2.5 V6-ot, vagy nagybátyám ezüstösen szürke Ford Mondeo 2.5 V6-ját, mint mondjuk egy elegánsan suhanó Alfa Romeo 156-ot. Egyszóval, szívesen láttam minden olyan kocsit, ami a gyerekkoromat idézi fel, vagy legalább láttam a legendás autóskártyákon.
Sajnos azt azonban nem engedhetem meg magamnak, hogy egy komplett gépkocsiparkot tartsak fenn a hátsó kertemben, így a lehetségesen létező második legjobb megoldáshoz folyamodtam: a fejmbe vettem, hogy összehozok egy ‘90-es évek retró autó nosztalgiapartit. Egy viszonylag kicsinek mondható, agglomerációs településen élek, oda szerveztem a találkozót. Mint már fentebb említettem, nem az volt a szándékom, hogy a korszak legcsillivillibb, legmenőbb autóit gyűjtsem egy helyre, igazából bármi olyannak örültem, ami a ‘90-es években készült. Különben is, nálam nincs olyan, hogy az egyik autó menőbb, mint a másik – minden autó ugyanolyan menő az én szememben…
Egy ilyen autóstalálkozó megszervezése azonban nem kevés költséggel és odafigyeléssel jár. Nemhiába írtam le még a posztom legelején, hogy mennyi mindennel is kell ahhoz rendelkezni, hogy valaki a semmiből is fel tudjon építeni valami igazán klassz dolgot – nálam ugyanígy felmerültek ezek a kételyek, miközben a parti előkészületeit igazgattam. El fog jönni egyáltalán valaki? Kit érdekelhet ez az egész rajtam kívül? Honnan rendeljek kaját? Mi van, ha eső lesz? Számos kérdés várt megválaszolásra a szervezés során. Én azonban, némi kételkedés után mindegyik kérdésre meg tudtam adni a választ. És mikor minden alapvető kérdés kezdett a helyére kerülni, eszembe jutott az is, hogy mennyire jó lenne, ha volna egy gázcseretelep valahol a közelünkben. Egy autóstalálkozó során ugyanis számos helyzetben merül fel a megfelelő gáz témaköre. Ezer és egy dolog volt, ami kapcsán aktuális lett ez a kérdés, hogy két olyat is mondjak, amely nem feltétlenül csak egy autós, de bármilyen más társas összejöveteleken is fontos lehet: a héliumos lufi és a grillezéshez használt propánbután (mert hogy grill partyt is szerettem volna, ezt eddig el is felejtettem leírni!). De még számos más típusú gázpalackot is szerettem volna rendelni, így utánanéztem, van-e olyan gázcseretelep, amely Budapesten vagy környékén van, vagy esetleg ha szállítanak, hajlandóak kiszállítani agglomerációba is a rendelt terméket (ugye mint említettem már, budapesti agglomeráció lett volna a kiszállítási célpont). Miután minden feltételt megadtam az internetes keresőmnek, egyszer csak megtaláltam a Gázpalackfutárt. – Micsoda lényegre törő név! – gondoltam magamban, és mivel szimpatikus volt az első benyomás, örömmel kattintottam rá az oldalukra. Az ízlésesen elkészített holnap már az első mondatával megválaszolta az agglomerációt érintő kérdésemet. “Budapestre, és annak 20km-es vonzáskörzetébe” – írták a főoldalon. Így hát megnyugodva, örömmel kattintottam rá a kívánt palack linkjére, amikor a következő kellemes meglepetés ért. Nekem csak jeleznem kellett érdeklődésemet, és kérnem egy visszahívást, a többit már ők intézték. A kellemes hangulatú telefonbeszélgetés során megbeszéltük hova és milyen palackokat szállítsanak nekem, és másnap már érkezett is a gázcseretelepről a kívánt áru. Azt még mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy mivel fogalmam sem volt, milyen érdeklődésre tarthat számot a találkozóm, így a várható bevételeket sem tudtam kikalkulálni (mert bár nem túl magas árakon, de azért valami féle pénzt mégis csak reméltem a találkozó létrejöttéből).
Szerencsére a kiszállítás is a lehető legnagyobb rendben, minden fajta probléma nélkül lezajlott. Elhelyeztünk minden kiszállított palackot a találkozóra kibérelt udvaron, felállítottam a grillsütőt, elkészítettem a dekorációt, szóval végeztem tovább a dolgomat, és egyre inkább egy pozitív, bizakodó érzés kerített hatalmába. Nagy siker lesz ez – gondoltam magamban. A következő napokban szorgalmasan készültem továbbra is, míg nem szombaton elérkezett az a bizonyos Nagy Nap.
Én már türelmetlenül álltam és vártam. És akkor egyszer csak megláttam először egy csodálatos Nissan Primera 2.0 GT-t. Aztán jött egy ébenkék Mitsubishi Galant GTi. Egy barna Citroën XM 2.0 Turbo. Egy gyönyörűséges Renault Safrane 2.5. És egyre inkább érkeztek olyanok is, amelyeket nem sorolnék már be a casual, mindennapi szintű használatra való kategóriába. Egy fickós kis Subaru Impreza 2.0 GT. Egy hívogatóan szép Mercedes-Benz C 280. Egy igazi uraknak való Rover 623 Si.
Ámultam és bámultam, micsoda sikere lett a kis ötletemnek. Rengeteg autó (és autós) jött el! Nem hittem a szememnek, amikor a grillezésre került, ott tudatosult bennem igazán, hogy hány ember is jött el arra a rendezvényre, ami nekem életem legnagyobb álma volt, hogy egyszer megvalósuljon. És az is a grillezés közben tudatosult bennem, hogy mennyi segítséget kaptam más cégektől, így a Gázpalackfutártól is. Megnyugtatott, hogy egy ilyen korrekt és jól működő gázcseretelep van a környékemen, és boldoggá tett, ha belegondoltam, hogy ők is hozzátettek – nem is keveset – az álmom megvalósulásához. És miközben a finom grillcsirkét falatozgattam, megfogadtam, hogy ez a mai este nem lehet egy egyszeri alkalom! Szóval mindenkinek mondom: ha van ‘90-es években készült autótok, mindegy milyen, várlak titeket szeretettel a következő retró autóstalálkozónkon! A részleteket majd leírom később. Sziasztok, és ne feledjétek: éljenek mindörökké a ‘90-es évek!