Hétvégén férjemmel vidékre utaztunk, hogy részt vegyünk egy nemzetközi autóstalálkozón, ugyanis tagjai vagyunk egy autósklubnak, és bizonyos időközönként meghívnak bennünket különféle eseményekre. Sok barátunk van a klubban, nagyon szeretünk járni ilyen rendezvényekre. Férjemet pár éve felkérték, hogy legyen állandó zsűritag, mivel az ilyen rendezvényeken rendszerint van verseny is, az újonnan bemutatott vagy megjelent régi típusú, mondhatni retro kocsiknak. Most is egy ilyen zsűrizés miatt utaztunk el.
A találkozó nagyon izgalmas volt, férjem sok-sok autót nézett végig, sőt néhányat ki is próbálhatott. Éreztem, hogy a nap végére egyre fáradtabb. Amikor beültünk az autóba, hogy indulunk haza, mondta, hogy fájlalja kicsit a fejét és a nyakát. Lehet valami rossz mozdulat vagy csak nagyon feszítette, nem tudni.
Én vezettem hazafelé, de titkon nem haza vezetett az utunk, hanem Budapestre a Karma Thai Masszázs szalonba. Mondtam neki, hogy most befizetem egy nyak masszázsra, ugyanis erre most feltétlen szüksége van. Nem kellett sokáig győzködnöm, hiszen tudja jól, hogy a nyak masszázs hatása az, amire neki most szüksége van.
Szerencsére út közben tudtam időpontot is foglalni, még aznap délutánra. Amint odaértünk, kellemes környezet, kedves személyzet fogadott. Én a váróban olvasgattam, amíg férjemet masszírozták. Egy 60 perces masszázsra fizettünk be, amelyre kaptunk 20% kedvezményt is. Erre nem számítottunk, így azonnal egy kellemes meglepetés ért bennünket.
A nyak masszázs hatásai közé tartozik, hogy a stressz okozta görcsöktől felszabadít, könnyedebb lesz a mozgás, a tartás javul, a memória is javulhat és a vérkeringés is. Csillapítja a fejfájást, mérsékli az alvászavarokat, a magas vérnyomásra is jó hatással van. Megnyugtat, megszünteti a krónikus fáradtságot és ingerlékenységet. Csupa pozitív hatás.
Egy nyak masszázs során nem csupán a nyak kerül masszírozásra, hanem a fej, a váll és a hát területei is. Ez egy száraz masszázs, tehát nem használnak különféle illóolajokat, maximum izomlazító krémet. Az egész egy jól kidolgozott, pontos thai koreográfia mentén zajlik, ahol a mozdulatok, a nyomások meghatározott sorrendben és rendszer szerint követik egymást. Természetesen személyre szabott a masszázs attól függően kinek milyen problémás területei vannak, mert ugye ez eltérő lehet minden embernél.
A masszázs során a masszőrök optimalizálják a nyaki receptorokat, megtalálják a nyakban azokat a bizonyos pontokat, amelyek feszülnek és blokkolják sok más izom szabad mozgását is.
Férjemre is remek hatással volt a nyak masszázs, látszott rajta, hogy felszabadultabb, könnyedebb és kiegyensúlyozottabb lett. Hálás volt nekem amiért elhoztam ide. Cserébe ő is befizetett engem egy masszázsra a jövő hétre. Én a hátmasszázst választottam, kókuszos olajjal, ugyanis ebben a szalonban nem csupán nyak masszázs van, van még fej, hát, váll, talp, tradicionális thai, kókuszolajos, meleg olajos, száraz, herbál valamint páros masszázs is.