A megoldás az utolsó pillanatban az autóstalálkozó előtt

A párommal az autók szerelmesei vagyunk és évek óta minden nyáron elmegyünk az éppen akkori autóstalálkozóra. Szeretünk találkozni új emberekkel, beszélgetni velük és az ilyen autóstalálkozók pont jó lehetőségek az ilyen alkalmakra. Nemrég szintén volt egy ilyen autóstalálkozó Budapesten, amit már nagyon régóta vártunk, ám előtte való nap valami meghibásodott az autónkban és mindent újra kellett terveznünk. A sztori végére szerencsére hatékonyan megoldották a problémánkat és nem maradtunk le az autóstalálkozóról, amire annyira el szerettünk volna menni.

Az autóstalálkozó előtti este elmentünk bevásárolni a párommal, mert tudtuk, hogy másnap nem lesz rá időnk. Amikor elindultunk a boltba, akkor még minden rendben volt, de pár perccel később, mikor a párom már gyorsabban ment,azt mondta valami baj van a fékkel. Nem tudtuk, mi lehet a baj, de semmiképpen sem szerettünk volna kockáztatni. Azonnal hazamentünk és felhívtuk a https://www.motortire.hu oldalát mert régebb óta ismertük már őket, de este már nem tudtak fogadni minket, így másnap reggel tudtunk elmenni a műhelybe. Másnap reggel a szerelők megállapították, hogy a féktárcsával lehetett a baj és azonnal nekiálltak a féktárcsa kicserélésének.A https://www.motortire.hu oldalát a Taylor Kft. üzemelteti, akik 2005-ben alakultak és 2008 óta foglalkoznak motorabroncsokkal illetve azok felszerelésével. Az autószervizbe minden típusú járművet lehet vinni, a karbantartás céljától kezdve a teljes szerelésig. Először átvizsgálják a gépjárművet, majd kicserélik az alkatrészeket, ha szükség van rá. Vannak olyan munkák, amiket rövid határidőn belül el tudnak végezni, ilyen például a futómű szerviz, a fék szerviz, az olajcsere, a fényszóró beállítás és a számítógépes diagnosztika is. Ezeknél a munkáknál néha olyan módszereket is használnak, mint egy modern 3D-s technológia, vagy egy BOSCH KTS típusú diagnosztikai rendszer. A megrendelések esetében a terméket kiszállítják 1-2 napon belül, vagy a cég műhelyében is át lehet venni, ahol a felszerelésre is sor kerülhet. A szereléshez előre egyeztetett időpont szükséges, amit telefonon, online vagy személyesen lehet elintézni. A vásárlók az esetleges kérdésekkel kapcsolatban a www.metaautoszerviz.hu oldalon tudnak érdeklődni.A cég az autószerviz mellett a motorgumikkal és robogógumikkal is foglalkozik. A motorgumikat a motormárkák és a motorgumi kategóriák alapján is ki lehet választani, illetve olyan paraméterek alapján is,mint a magasság, szélesség vagy az átmérő. Továbbá azt is eldönthetjük, hogy új vagy használt motorgumit szeretnénk-e vásárolni. Ha a vásárló olyan motorgumit szeretne, ami nincs raktáron, azt is meg tudja rendelni, ám ez 1-5 munkanapot vesz igénybe. A Taylor Kft. olyan motorgumi márkákat is forgalmaz, mint a Michelin, Bridgestone, Pirelli, Continental, Metzeler, Dunlop, Heidenau, Mitas, a Vee és a Rubber. A https://www.motortire.hu oldalon olvasható, hogy mindenképpen érdemes szerelő segítségét kérni ha baj van, hacsak nincs egy jól felszerelt műhelyünk otthon a megfelelő szereléshez szükséges eszközökkel. Továbbá vannak olyan esetek is, amikor elengedhetetlenné válik a gumiszerelés. Ilyen például az abroncs elöregedése vagy hibás kopása és az abroncs vagy a szelep sérülése is. Természetesen bármilyen más gumiabronccsal kapcsolatos probléma vagy meghibásodás esetén lehet menni a cég műhelyébe. Ahogy már említettem, a cég robogógumik felszerelésével is foglalkozik. A robogógumik esetében az első szerelés után a vásárlók törzsvásárlói kártyát igényelhetnek, ami 10% kedvezményre jogosítja fel őket és 6 hónap garanciát is kapnak a termékre. Továbbá a “robogógumi szerelés” oldalon egy videó is található, ahol a szerelés folyamatát láthatjuk.