Minden nyáron részt veszünk a szegedi autós találkozón, ami bármennyire is az ország csücskében van, annyira kinőtte magát a rendezvény, hogy bőven nemzetközinek mondható. A környék minden vidékéről jönnek erre a rendezvényre autó rajongók és hozzák el magukkal a szebbnél-szebb különlegességeiket. Ez nem csak egy kiállítás, ahol szép járművek vannak, hanem egy közösség találkozója is egyben, ahol hasonló érdeklődésű emberek eszmét cserélnek az autókról és minden másról. Ki nem hagynám ezt az eseményt, mert tényleg mindig nagyon jól érezzük magunkat, szóval kár lenne érte. Tavaly viszont majdnem lemaradtunk róla, mert akkor alapítottuk a vállalkozásunkat és volt vele némi teendő már rögtön az elején. Aztán az ipa mentes székhelyszolgáltatás megkötését követően mégis úgy alakult, hogy odaértünk a találkozóra, hiszen egy ilyen folyamat – mint kiderült – rövidebb, mint egy húsleves elkészítése.
A grossoffice.hu részletesen is ír mindenről, hiszen náluk is lehet igényelni ilyen ipa mentes székhelyszolgáltatást. Ez egy olyan helyzeti előnyt kínál a vállalkozásoknak, amit nem érdemes kihagyni. Elvégre sokaknál rengeteg pénzről van szó, amikor az iparűzési adó kerül elő. Érdemes így tehát megfontolni egy olyan lehetőséget, amivel egy olyan településen szerezhet a vállalkozó székhelyet, ahol nem kell IPA-t fizetni.
Hogy hol van ilyen? Hát a grossoffice.hu oldaláról ez is könnyen kideríthető: a Pest megyei Újlengyel településén. Ez egy fővárostól nem túl távoli városka, ahol azzal pezsdítik az ipart, hogy nem szednek iparűzési adót. Bizonyos tevékenységi körök esetén ez óriási spórolást jelent a vállalkozónak, így érdemes kiszámolni, hogy mennyi az annyi. Ezért is hívják fel a figyelmet a grossoffice.hu-n arra, hogy még a cégalapítás előtt érdemes felkeresni egy könyvelőt és egy adótanácsadót, akik segítenek kiszámolni a várt bevételek alapján, hogy érdemes-e az ipa mentes székhelyszolgáltatás lehetőségén gondolkodni. Ezt a számolást nem érdemes megspórolni, hiszen itt derül ki miden, hogy milyen adókat kell majd fizetnünk és milyen formában.
Az ipa mentes székhelyszolgáltatás a grossoffice.hu-nál egy többletszolgáltatás, hiszen ők csak simán a cégalapításban és a cégmódosításban is tudnak segíteni, tulajdonképpen mindenhez elég csupán néhány nyomtatványt kitölteni és már készül is a hivatalos okirat az alapításról, vagy épp a módosításról. Amikor viszont nem erre kerülne a sor, akkor ott van a lehetőség arra, hogy székhelyszolgáltatást is igénybe vegyünk, ha egyébként nincsen a tulajdonunkban erre a célra megfelelő ingatlan, vagy csak simán úgy jött ki a matek, hogy megéri az ipa mentes székhelyszolgáltatás.
Ez nem egy drága szolgáltatás, pláne, ha azt vesszük mellé, hogy mennyibe kerül az iparűzési adó, vagy hogy milyen egyéb költségek vannak egy vállalkozás életében. Szóval azt gondolom, hogy amiért néhány tízezer forintot kérnek el, az nem drága szolgáltatás, sőt! De ezt persze döntsétek el magatok. Ami pedig a továbbiakat illeti, a grossoffice.hu oldalán gyakorlatilag minden témát végig tárgyalnak, nem csak az IPA témakörében, de a további vállalkozással kapcsolatos ügyekben is, mint hogy bt-t vagy kft-t érdemes indítani, vagy hogy milyen feltételeknek kell teljesülnie, ha valamelyikbe szeretnénk belevágni.
Az ipa mentes székhelyszolgáltatás témakörével is ismerkedhettek közelebbről a grossoffice.hu-n, csak görgessétek végig az oldalt szorgalmasan és garantált, hogy nagyon kikupálódtok a témában.